Építéshez, felújításhoz válassza a HUFBAU DP Ker Építőipari- és Barkácsáruházat! (4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 30.)

Learning Center

Átadtuk ünnepélyesen a Learning Centert

„Köszönet a kivitelezőnek, hogy ilyen magas színvonalú és infrastruktúrájú épülettel gazdagodhatott az egyetem”. A Learning Center megépítésével látványos, a hazai és nemzetközi hallgatói közösség számára új minőségi szintet jelentő létesítménnyel gazdagodott a Debreceni Egyetem. A Debreceni Egyetem rektora, Szilvássy Zoltán beszédében azt mondta, az egyetemi évek egyik meghatározója az épület, ahol a hallgatók idejük legtöbb …

Átadtuk ünnepélyesen a Learning Centert Read More »

Ez nem csak egy kivitelezés, ez egy alkotási folyamat – így építjük a debreceni Learning Centert

Ifj. Szép István, projektvezető: „A Learning Center épülete nem sorolható a szokványos épületek közé. És itt nem csak a magas minőségű anyaghasználatra, vagy azokra az alkalmazott technológiákra gondolok, melyek színvonalban egyértelműen kiemelik a jelenleg épülő új beruházások közül, hanem arra a kimagasló esztétikai igényre is, mely megvalósítása mellett mind a beruházó, mind a tervező, mind …

Ez nem csak egy kivitelezés, ez egy alkotási folyamat – így építjük a debreceni Learning Centert Read More »

Egyedi építészeti megoldások, nagyfokú precizitás – épül a debreceni Learning Center

A DEAC Egyetemi Sportcentrummal szemközti telken valósul meg a Debreceni Egyetem beruházásával és a Dryvit Profi Kft kivitelezésével egy új, nemzetközi színvonalú közösségi központ, a Learning Center. A beruházásról korábban itt írtunk. A különleges, háromszög alapterületű épületben e-learning-, vizsgáztató-, előadó-, és oktatótermeket, valamint egy több mint 250 fős modern audiovizuális technikával felszerelt auditóriumot fogunk kialakítani. …

Egyedi építészeti megoldások, nagyfokú precizitás – épül a debreceni Learning Center Read More »

Nemzetközi igényeknek is megfelelő, egyedülálló közösségi központot építünk a Debreceni Egyetem számára

Elkezdődött a Debreceni Egyetem legújabb nagyszabású beruházásának, a Learning Centernek a kivitelezése. Ez a nemzetközi színvonalú közösségi központ nemcsak kívülről, belülről is egyedülálló lesz. Az épületet elsősorban az egyre növekvő számú, a Debreceni Egyetem különböző karain tanuló, és különböző országokból származó diákjai számára hozzák létre. A belsőépítészeti tervek kialakításánál az elsődleges szempont az volt, hogy …

Nemzetközi igényeknek is megfelelő, egyedülálló közösségi központot építünk a Debreceni Egyetem számára Read More »