Építéshez, felújításhoz válassza a HUFBAU DP Ker Építőipari- és Barkácsáruházat! (4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 30.)

Egyedi építészeti megoldások, nagyfokú precizitás – épül a debreceni Learning Center

dsc_0117-kicsi

A DEAC Egyetemi Sportcentrummal szemközti telken valósul meg a Debreceni Egyetem beruházásával és a Dryvit Profi Kft kivitelezésével egy új, nemzetközi színvonalú közösségi központ, a Learning Center.

A beruházásról korábban itt írtunk.

A különleges, háromszög alapterületű épületben e-learning-, vizsgáztató-, előadó-, és oktatótermeket, valamint egy több mint 250 fős modern audiovizuális technikával felszerelt auditóriumot fogunk kialakítani. Ezek mellett az épületben irodák és kiszolgáló terek, büfé, valamint ajándék- és könyvesbolt is helyet kap majd, a bejárat előtt pedig egy pihenő parkot fogunk létrehozni.

ifj. Szép István, projektvezető:

A kivitelezés ütemterv szerint halad, jelenleg a második szint szerkezetépítése zajlik, melynek megvalósítása több szempontból is különösen nagy odafigyelést igényel. Az egyedi alaprajzi kialakításból adódóan egyes helyeken a vasbeton zsaluzás térben mind a három tengely mentén ívelt, aminek elkészítése nagyfokú precizitást igényel a szakemberektől. Emellett a vasbeton és az acéltartó szerkezetek építési sorrendjének meghatározása is egyedi, az egyes szakaszok egymásra épülnek, ami szintén nagy odafigyelést és a szakemberek közti szoros együttműködést követel meg, a minőségi megvalósítás érdekében.

Tervező: Medmix Center Kft., Bakó István, ügyvezető, vezető tervező, okleveles építészmérnök

Belsőépítész tervező: B13 Építőművész Kft, Bényei István, belsőépítész, vezető tervező

Generál kivitelezés: Dryvit Profi Kft.

Projektvezető: ifj. Szép István

Projekt előkészítő: Szidon Mariann

Építésvezető: Józsa Patrik

Elektromos projektvezető: Szász Attila

Gépész projektvezető: Katona Zoltán, Divljak Petar

Belsőépítészeti munkák: O. Nagy Gábor

Címkék:

Megosztás:

Megosztás:

Facebook
Twitter
LinkedIn