Építéshez, felújításhoz válassza a HUFBAU DP Ker Építőipari- és Barkácsáruházat! (4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 30.)

bővítés

KisTK átadás

Oktatás még magasabb szinten – Ünnepélyesen átadtuk a „KisTK” új emeletét

A 600 m2 alapterületű bővítésnek köszönhetően új tantermek, irodák, valamint zsibongó is helyet kapott a debreceni Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola legfelső szintjén. A tantermek akusztikus álmennyezettel, hűtéssel, távirányítós árnyékolással és a legkorszerűbb nyílászárókkal kerültek átadásra. Tóth-Szilágyi Zita projektvezető a kivitelezés kapcsán elmondta, hogy a bővítés kezdetben egyszerű emeletráépítésnek tűnt, ennek ellenére szakmai stábunknak …

Oktatás még magasabb szinten – Ünnepélyesen átadtuk a „KisTK” új emeletét Read More »

Komplex sportcsarnokká bővítjük a debreceni vívótermet

A debreceni Békessy Béla Vívó Klub egy nagyszabású beruházás keretén belül egy teljesen új szárnnyal szeretné bővíteni vívótermét. A klub 1995 óta működik és mostanra több mint 260 aktív tagja van, akik számára a jelenlegi edzőterem kezdett szűkössé válni. A vívóterem az új csarnok résznek köszönhetően további hat pásttal egészülhet majd ki, valamint öltözőkkel, szertárakkal …

Komplex sportcsarnokká bővítjük a debreceni vívótermet Read More »

Nemzetgazdaságilag is kiemelt beruházást fejeztünk be

Augusztus 30-án lezárul a thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft. debreceni gyárbővítésének műszaki átadása, szeptember 9-én pedig szerződésnek megfelelően átadjuk a kész épületet a megrendelőnek. Nagy Zoltán, projektvezető és FMV a projektről: „Nemzetgazdaságilag is kiemelt beruházásnak minősül a thyssenkrupp debreceni gyárának a bővítése. Nagyon szoros határidővel vállaltuk el a megbízást, és a műszaki tartalom módosításai mellett …

Nemzetgazdaságilag is kiemelt beruházást fejeztünk be Read More »

Idén nyáron, határidő előtt készül el a Szakály 2000 Kft. új raktárcsarnoka

Gyártó- és raktárcsarnokot építünk a Szakály 2000 Kft., vas- és műszaki nagyker számára. A telephelyen a csarnoktéren felül külön irodaépület is kialakításra kerül. Ebben két iroda, társalgó, étkező, mosdók, szerver, konyha, tárgyalók, négy iroda, és további kiegészítő helyiségek is találhatók lesznek. A munka ütemterv szerint halad. A 2017-es év végére elkészültek a raktár és az …

Idén nyáron, határidő előtt készül el a Szakály 2000 Kft. új raktárcsarnoka Read More »

Ismét a Dryvit minőséget választotta a SPAR

Ismét a Dryvit minőséget választotta Magyarország egyik legnagyobb áruházlánca a SPAR. Két év alatt nyolcadszor, hiszen megint extra rövid határidővel vállaltuk a legextrémebb kéréseket is. Indul a Budapest, Egressy úti SPAR áruház teljes körű felújítása és bővítése.