A 600 m2 alapterületű bővítésnek köszönhetően új tantermek, irodák, valamint zsibongó is helyet kapott a debreceni Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola legfelső szintjén. A tantermek akusztikus álmennyezettel, hűtéssel, távirányítós árnyékolással és a legkorszerűbb nyílászárókkal kerültek átadásra.
Tóth-Szilágyi Zita projektvezető a kivitelezés kapcsán elmondta, hogy a bővítés kezdetben egyszerű emeletráépítésnek tűnt, ennek ellenére szakmai stábunknak számtalan nehezítő tényezővel és kihívással kellett szembenéznie.
A belvárosi kiemelt, szűkös és forgalomban korlátozott területen már a daru állítása sem volt egyszerű feladat, ráadásul a munkálatokat úgy kellett végezni egy éven keresztül, hogy azok ne zavarják a gyalogos- és gépjárműforgalmat, illetve az iskolában folyó oktatást.
Hozzátette, az elmúlt évben az intézmény infrastrukturális fejlesztése részeként az emeletráépítéssel egyidejűleg 34 tantermet is felújítottunk, 2.000 m2-en.
Mindkét kivitelezésnél példaértékű volt az iskolával való együttműködés.
Az ünnepélyes átadáson Fekete Károly püspök kiemelte, hogy ez a Tiszántúli Református Egyházkerület legnépesebb oktatási intézménye, és mivel gyakorló iskola, ez a minőségét is meghatározza. A színvonalas oktatáshoz tantermekre van szükség, melyek a mai igényekhez is igazodnak.
Az új szintet 2024 őszén vehetik birtokba a tanulók.
Projektvezető: Tóth-Szilágyi Zita
Mélyépítő projektvezető: Vetési Levente
Építésvezető: Kovács Csaba, Keczán Attila
Acélszerkezeti projektvezető: Meglécz Viktória
Elektromos projektvezető: Prekopcsák Zoltán
Gépész projektvezető: Szakállas Gyula
Szakipari projektvezető: Szép Gábor
Felelős műszaki vezető: Nagy Zoltán
Tervező: Tisza András
Műszaki ellenőr: Szalóki Mihály