telephely

Agro Szika Kft. új telephely

Egy újabb álmot váltottunk valóra –
Átadták az Agro Szika Kft. új telephelyét

Ahogyan az ünnepélyes megnyitón is elhangzott, a derecskei székhelyű Agro Szika Kft. ügyvezetője, Hajdú-Kalmár Krisztina régi, dédelgetett álma vált valóra azzal, hogy a dinamikusan fejlődő cég immáron Debrecenben, a Déli Ipari Parkban nyithatta meg új telephelyének kapuit. „Most egy új fejezet kezdődhet az új telephely segítségével, amely már nemcsak fejlődésünk új szimbóluma, hanem álmaink megvalósítása […]

Egy újabb álmot váltottunk valóra –
Átadták az Agro Szika Kft. új telephelyét
Read More »

Kezdés után egy hónappal már a szerkezetépítés zajlik a Nagisz csoport új telephelyén

A Nagisz csoport püspökladányi telephelyét egy további, 6765 m2 területű sertésteleppel fogjuk kibővíteni, melynek munkálatai a szerződött határidőnek megfelelően, ütemterv szerint elkezdődtek. Az anyagbeszerzés a jelenlegi gazdasági helyzet mellett is fennakadás nélkül megtörtént, így az építési munka zavartalanul tud haladni. Jelenleg három szerkezetépítő csapatunk is a helyszínen dolgozik, egyszerre három épület megvalósulását koordinálva. Mostanra már

Kezdés után egy hónappal már a szerkezetépítés zajlik a Nagisz csoport új telephelyén Read More »

Újabb megbízást kaptunk az Alföldi Nyomda Zrt-től

Pár hónappal az első megbízásunkat követően, újabb munkával szavazott bizalmat a Dryvit Profi csapatának az Alföldi Nyomda Zrt. Nyár végén kezdtük el az Alföldi Nyomda új kötészeti nyomdájának generálkivitelezését. Azóta a munkálatok gyors ütemben zajlanak, mostanra az épület szerkezetkész állapotban van. Megrendelőnk elégedettségét igazolja, hogy egy másik üzemének megvalósításával is cégünket bízta most meg. Ennek

Újabb megbízást kaptunk az Alföldi Nyomda Zrt-től Read More »

Új főmérnökséggel bővítjük az M4-es autópályát

Az M4-es autópálya Nagykereki és Berettyóújfalu közötti szakaszán épül az az új autópálya-mérnökségi telep, ahol hét üzemviteli épület szerkezeti, építőmesteri és szakipari munkáinak teljeskörű kivitelezésével is a Dryvit Profi Kft-t bízták meg. A telephely a 47-es főút Derecske és Berettyóújfalu közötti szakasza mellett, a szintén most kialakításra kerülő körforgalomról csatlakoztatva került kitűzésre. A munkálatok mielőbbi

Új főmérnökséggel bővítjük az M4-es autópályát Read More »

Karabély utcai telephelyünk ismét fejlődött: öltözők

Közel 2000m2-es Karabély utcai, új telephelyünk júniusra teljesen elkészül. Elkészültünk öltözőink felújításával. Így alkalmazottaink kulturált, higiénikus környezetben készülhetnek. Mindemellett a bővítésnek köszönhetően kényelmesebbé is vált az öltözők használata.   Új telephelyünk: 4030 DB. KARABÉLY UTCA 3.

Karabély utcai telephelyünk ismét fejlődött: öltözők Read More »

Karabély utcai telephelyünk ismét fejlődött: oktatóterem

Elkészült új oktatótermünk melyet a teljesség igényével alakítottuk ki. Felszereltük többek között projektorral, vetítővászonnal, fehértáblával, WIFI kapcsolattal, mely gyors elérést biztosít a céges és világhálóhoz egyaránt. Ezen túl minden egyéb kiegészítővel, ami szükséges lehet ahhoz, hogy ideális környezetben, kényelmesen így kiváló oldott hangulatban történjen minden képzés, eligazítás, vezetői tréning! Új telephelyünk: 4030 DB. KARABÉLY UTCA

Karabély utcai telephelyünk ismét fejlődött: oktatóterem Read More »

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.