2017. július

Épül, szépül az Árpád téri templom

Miután 2015-ben felújítottuk az Árpád téri református templom tornyát, másfél hónappal ezelőtt elkezdődhetett az épület teljes külső rekonstrukciója. A 105 éves épületre ráfért már a felújítás, hiszen a folyamatosan hulló vakolat miatt balesetveszélyes volt az épület. Legutóbb a hátsó homlokzaton helyeztük el a hőszigetelt táblákat, úgynevezett mechanikai rögzítésekkel. Ezzel a megoldással hosszú évtizedekig nem kell

Épül, szépül az Árpád téri templom Read More »

300 fős lelátót adtunk át Létavértesen

Tasó László államtitkár, Pajna Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke és Menyhárt Károly polgármester úr adta át azt a 300 fős lelátót Létavértesen, melynek köszönhetően tovább virágozhat a helyi sportélet. A támogatók mellett külön köszönetet mondtak a kivitelezőknek a Dryvit Profi Kft-nek és a Márkus-Klíma Kft-nek a pontos munkáért és a professzionális kivitelezésért. A sporttelep lelátójának

300 fős lelátót adtunk át Létavértesen Read More »

Ismét a fiatalok örömére épít a Dryvit Profi

Közbeszerzés keretén belül újabb munkát nyertünk Hajdúnánáson. A Dryvit Profi közreműködésével a város református gimnáziuma egészül ki egy modern és a fiatalok minden sportigényét kiszolgáló, 450 nm-es tornateremmel, valamint orvosi szobával, gyógytorna szobával és az ezekhez kapcsolódó öltözőkkel, zuhanyzókkal, mosdókkal, továbbá egy kazánházzal. A kivitelezés határideje: 2018.02.06 Az impozáns épületről el is készültek az első

Ismét a fiatalok örömére épít a Dryvit Profi Read More »

Impozáns tornateremmel bővül a hajdúnánási gimnázium

A hajdúnánási református gimnáziumot bővítjük egy 450 nm-es tornateremmel, orvosi szobával, gyógytorna szobával és az ezekhez kapcsolódó öltözőkkel, zuhanyzókkal, mosdókkal, továbbá egy kazánházzal. Megrendelő: Hajdúnánási Református Egyházközösség FMV: Papp Csaba Építésvezető: Szabó Attila Projekt vezető: Koroknai János Elektromos projektvezető: Szász Attila Gépész projektvezető: Katona Zoltán Kapcsolódó hírek:  Ismét a fiatalok örömére épít a dryvit profi

Impozáns tornateremmel bővül a hajdúnánási gimnázium Read More »

Üzembővítés a Pannonthermnél

Magyarország egyik legjobb, fa nyílászárókat gyártó cége, a PANNONTHERM Kft. is a Dryvit Profi Kft.-t választotta, hogy a nívós termékek után megnövekedett kereslet kiszolgálására megálmodott üzembővítést megvalósítsa. A kelet és nyugat Magyarországon egyaránt ismert, régi, családi gyökerekre visszanyúló, magas műszaki és esztétikai színvonalú termékeket előállító, Hajdúböszörményi vállalkozása, az egyik meglévő gyártócsarnokának bővítésébe kezd, aminek munkálataival

Üzembővítés a Pannonthermnél Read More »

Újabb kórházi beruházást kezdhet a Dryvit Profi

Júliusban a karcagi kórház két osztályának átépítését  is határidő előtt befejeztük, és máris újabb kórház felújítási projektbe kezdett a Dryvit Profi Kft., a Debreceni Egyetem Klinikai Központ 2-es belgyógyászati intézetében kórtermeket és apheresis kezelőt alakítunk ki. FMV: Papp Csaba Projekt vezető: Szép István Építés vezető: Balla Mihály Gépész projekt vezető: Szakállas Gyula Elektromos projekt vezető:

Újabb kórházi beruházást kezdhet a Dryvit Profi Read More »

Átadásra került a Diagnosztikai Központ Mátraházán

Átadásra került a Mátrai Állami Gyógyintézet Keleti szárnyában felújított korszerű diagnosztikai központ. A Megrendelő, Mátrai Állami Gyógyintézet teljes megelégedettségére a munkát határidő előtt, kiemelkedő minőségben végeztük el. A részleg a komplett belső kivitelezés révén új funkciókkal bővült, valamint a meglévő funkciók is megújultak, így biztosítva a nyugodt pihenést a gyógyulni vágyóknak. Megrendelő: Mátrai Állami Gyógyintézet

Átadásra került a Diagnosztikai Központ Mátraházán Read More »

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.