Relikviáknak helyet adó kiállítótér, tantermek, irodák, öltözők és egy tribün – számos funkciót rejt magában a Debreceni Egyetem Atlétikai Club Dóczy utcai sportkomplexuma, az egyetemi sportélet, oktatás és szabadidősport méltó és kedvelt helyszíne.
Az 1912-ben alapított egyetem sporttelepét 1928-ban adták át, a tribün is ekkor épült, Mattyók Aladár budapesti építész tervei alapján. Az épületben öltözők, zuhanyzók, szertárak és irodák voltak.
A mára emblematikussá vált lelátó fokozatosan romló állapota miatt felmerült a kérdés, hogy „menjen vagy maradjon”. Végül a Debreceni Egyetem és a tervezők az értékmegőrzés mellett döntöttek, így születtek meg az épület rekonstrukciójának és bővítésének tervei.
A feladat megvalósításában való részvétel megtiszteltetés és egyben újabb kihívás volt számunkra.
A kivitelezés során a meglévő lelátót korszerűsítettük és mindkét oldalán egy-egy épületszárnnyal bővítettük. Így jött létre egy háromszintes, összesen 1.500 m2 alapterületű épületegyüttes, amelyben lelátót, a DEAC-szakosztálynak és a Sporttudományi Koordinációs Intézetnek helyet adó irodákat, a DEAC-relikviáknak kiállítóteret, valamint tantermeket, öltözőket, irodákat és közösségi tereket alakítottunk ki. A lelátón és az épület enteriőrjében is a DEAC hivatalos színei köszönnek vissza: a fekete, fehér és narancs.
Néhány lépésre találjuk a Debreceni Egyetem két éve átadott tanulóközpontját, a Learning Center épületét.