Építéshez, felújításhoz válassza a HUFBAU DP Ker Építőipari- és Barkácsáruházat! (4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 30.)

Több mint munkásszálló – átadták a XANGA cégcsoport új dolgozói apartmanját Nyíregyházán

1

„A színvonalat tekintve ez inkább dolgozói apartman, mint munkásszálló, ami kiváló körülményeket biztosít majd az itt lakóknak” – Herdon István, a Xanga Cégcsoport vezérigazgatójának elismerő szavai az épület ünnepélyes átadóján. A Nyíregyháza Nyugati Ipari Parkjának szomszédságában lévő, 200 fő elszállásolására alkalmas épületegyüttesben 40 db négy férőhelyes és 8 db öt férőhelyes szoba került kialakításra. Az itt lakók második otthonukban érezhetik magukat: minden szoba saját fürdőszobával, televízióval, klímával, hűtővel és erkéllyel rendelkezik, illetve társalgó, szintenként közös konyha-étkező, 2 db betegszoba, valamint mosó-vasaló helyiség is megtalálható. A gépjárművek elhelyezését 48 db parkolóhely biztosítja.

A megrendelő nagyfokú bizalmát jelzi, hogy a térség legújabb munkásszállójának tervezésével társaságunkat bízta meg, és a legkedvezőbb ajánlatnak köszönhetően a kivitelezést is velünk kívánta lebonyolítani.  Ennek eredményeképpen egy kulcsrakész, modern és korszerű épületet adtunk át a Xanga Seria Kft. részére.

„A tervezésnél elsődleges szempont volt az optimális épületelrendezés, a használhatóságot minél jobban biztosító és helytakarékos alaprajzi kialakítás, valamint olyan épületgépészeti és épületvillamossági rendszerek beépítése, amely a költséghatékony üzemeltetést helyezi előtérbe” – mondta Ványi Zoltán felelős tervező. A projektben részt vevő munkatársaim, illetve partnereink szakértelmének, összehangolt munkájának köszönhetően – a hiányos közművek és a kedvezőtlen talajadottságok ellenére – az építkezés mindvégig ütemterv szerint haladt, így az épületet határidőre átadtuk a beruházó részére. Mindehhez elengedhetetlen volt a vele való szoros és konstruktív együttműködés. Ritka az, amikor a megrendelő és a kivitelező műszaki stábja teljes összhangban, egy csapatként tud együttműködni egy közös cél érdekében. A tervezés és kivitelezés során mindvégig ezt az összetartást tapasztaltuk. Az újonnan átadott épülettel Nyíregyháza városa egy energiatakarékos és modern szálláshellyel gazdagodott” – mondta Tordai Pál projektvezető.

Ünnepi beszédében Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, valamint Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere kiemelte, hogy a színvonalas tervezési és kivitelezési munkáknak köszönhetően egy olyan, a mai kor igényeinek megfelelő dolgozói apartman épült meg, mely nagyban hozzájárul a térségben munkát vállalók lakhatási igényeinek magas szintű kiszolgálásához.

Felelős tervező: Ványi Zoltán
Projektvezető: Tordai Pál
Projekt-előkészítő: Forgó Ákos
Építésvezető: Hajzer Balázs
Gépész projektvezető: Szakállas Gyula
Elektromos projektvezető: Pál Tamás Felelős műszaki vezető: Papp Csaba

Címkék:

Megosztás:

Facebook
Twitter
LinkedIn

Megosztás:

Facebook
Twitter
LinkedIn