A Hajdúhús 2000 Kft., mely Hajdú-Bihar megye piacvezető húsipari cége a Dryvit Profi Kft-t választotta partneréül annak a nagyszabású beruházásnak a kivitelezésére, aminek köszönhetően az üzem a mostani háromszorosára fog bővülni. A meglévő, korszerű vágóhíd több mint 6300 m2-es új csarnokkal egészül ki. A létesítményben a legkorszerűbb technológiával felszerelt húsfeldolgozó és hűtőház kerül kialakításra, valamint egy oktató központ is, melyben a jövő húsipari szakembereit képzik majd.
A beruházás célja, hogy a magyar és európai piacok mellett a legigényesebb japán és koreai piacokra is el tudják vinni a magyar hús és a debreceni páros kolbász hírnevét.
A kivitelezés 2020 januárjában kezdődik és terveink szerint rendkívül rövid határidővel, kevesebb, mint egy év alatt befejeződik.
Projektvezető: Antal László
Projekt előkészítő: Kovács Örs