Bokrétaavató ünnepséggel egészült ki idén az Attila téri görögkatolikus templom minden évben megrendezésre kerülő búcsúja. A templom tőszomszédságában épülő turisztikai látogatóközpont alapkövét májusban tették le és mostanra érte el legmagasabb pontját, melyet az épület megkoszorúzásával köszöntött a városvezetés, a gyülekezet tagjai és a kivitelezésért felelős Dryvit Profi Kft.
Az épület kiállító-, és rendezvénytérként is funkcionál majd, kiállítótérrel, irodákkal és szociális blokkokkal.
Kocsis Fülöp, érsek-metropolita egy álom megvalósulásaként beszélt a központról, mely a közösség összefonódását, erősödését segíti majd.
Papp László, Debrecen polgármestere köszöntőjében elmondta, hogy minden ilyen építkezés hitet és erőt ad. A központ célja, hogy az ide érkezők megismerjék a görögkatolikus hitélet és vallás sajátosságait. A tervek szerint a látogatóközpont már jövő tavasszal megnyitja kapuit a hívek és az érdeklődők előtt.
Egy ilyen kollektív célt szolgáló épület megvalósítása kollégáink számára is mindig egy másfajta értéket képvisel. Jó érzéssel tölt el minket, hogy örömet szerezhetünk, és új fórumot teremthetünk a gyülekezet és az ide látogatók számára.
Kapin István, parókus szavai:
„Ez az építkezés több mint egyszerű téglák egymásra helyezése, mi itt valóban közösséget építünk. Különleges egymásra találása ez az építőiparnak és a hívő embernek. Jó érzés becsületes és tisztességes emberekkel együtt dolgozni, már maga az alkotó folyamat is mindannyiunk javát szolgálja.”
Projektvezető: ifj. Szép István
Építésvezető: Nagy Sándor
Projekt előkészítő: Szidon Mariann
Elektromos projektvezető: Prekopcsák Zoltán
Gépész projektvezető: Lovas Kiss Gábor