Amikor a Debrecen Árpád-téri Református Templom belső felújítása kapcsán a munkák elvégzésére újra bizalmat kaptunk, akkor még nem sejtettük, hogy a külső felújítási munkák látványossága után a belsőben is igazi kihívások várnak ránk. A munkák végzése közben folyamatosan tárult elénk az a kép, amilyen a templom eredeti állapotában volt. Az építtetői döntés megszületése után elkezdődött a templom boltozati felületének eredeti állapotba történő visszaállítása.
A festett ornamentikus díszítés visszafestése mostanra befejeződött. Bár a kíváncsi szemeknek a látványra még várni kell, de előttünk már feltárult az a világ, ami több, mint száz évvel ezelőtt jellemezte az épületet. Számunkra az ilyen pillanatok a sok rutinszerű feladat mellett igazi örömforrássá válnak és tovább éltetik bennünk a szakma szeretetét.
Projektvezető: Zelenka-Tóth Ágnes, Ványi Zoltán
Építésvezető: Nagy Sándor
Elektromos projektvezető: Szász Attila
Gépész projektvezető: Szakállas Gyula