2017-ben egy nagyszabású felújítás keretén belül visszaadtuk az Árpád téri templom 103 évvel ezelőtt megálmodott gyönyörű homlokzatát. Munkánkat akkor a szakmai zsűri építőipari mesterdíjjal is kitüntette, a templom pedig azóta is kimagasló éke Debrecen városának.
A 2015 óta tartó renoválás harmadik ütemeként most belülről is megújul a templom.
A felújítási munkálatok során elkészül a teljes templom vakolatának javítása és festése, beleértve a bejárat melletti lépcsőházakat, a bejárati előtereket és a teázó teret is. Ezen felül új mosdó helyiségeket is kialakítunk, továbbá az egész templomtérben kiépül az elektromos csövezés, vezetékezés és szerelvényezés is.
A templom december végére fog elkészülni.
Tervező: Ványi Zoltán
Projektvezető: Zelenka-Tóth Ágnes
Építésvezető: Nagy Sándor
Elektromos projektvezető: Szász Attila
Gépész projektvezető: Szakállas Gyula