
Átadtuk az M4-es autópálya mellett található új autópálya-mérnökséget, amely 7 épületet foglal magába: irodaház, komplex rendőrségi épület, hidegtároló, elemes tároló, műhely-garázs, üzemanyagtöltő állomás, sótároló.
A projekten dolgozók meséltek nekünk a saját élményeikről és tapasztalataikról a megbízással kapcsolatban:
Kiss Zoltán, projektvezető:
„A projekt számomra abban jelentett kihívást, hogy viszonylag sok idő telt el a megállapodások és a kivitelezés megkezdése között, így több szervezést igényelt azoknak a partnereknek, alvállalkozóknak a megtalálása, akik a Dryvit Profi által is képviselt minőséget biztosítani tudták, de én úgy gondolom, hogy ez végül minden területen sikerült.
Büszke vagyok a kollégáimra, akikkel együtt dolgoztunk a projekten, a közös munkának köszönhetően minden helyzetet gyorsan és magas szakértelemmel, tettre készen tudtunk kezelni. Örömmel fogom megmutatni a gyermekeimnek, hogy apa ezen dolgozott.”

Urbán Sándor, építésvezető:
„Számomra ez az építkezés azért volt szép kihívás, mert a kezdetektől (tavaly augusztustól) a mostani befejezési munkálatokig folyamatosan jelen tudtam lenni, ami átfogó, komplex feladat volt.
Az alapozástól a végső takarításig tevékenyen részt vehettem az autópálya-mérnökség létrejöttében.
A legszerteágazóbb kihívást az irodaépület jelentette, de izgalmas feladat volt a műhely épület is, mert ehhez sok monolit vasbeton szerkezet készült, ami zsaluzás, vasalás és betonozás szempontjából kiemelten sok odafigyelést igényelt.
Szerencsésnek és kivételesen jó dolognak tartom, hogy a kivitelezésben a saját állományunk is jelentős szerepet tudott vállalni, így valóban azt a minőséget tudtuk nyújtani, amit a Dryvit képvisel, illetve az alvállalkozóink is jó minőségben és ütemben tudtak dolgozni.”
Karika Csaba, építésvezető:

„Ilyen nagy volumenű építkezésen, ahol ekkora területen, ilyen sok épületen egyszerre kellett dolgozni, még nem vettem részt korábban. Nagyon sok embernek kellett összehangoltan együttműködnie és jó volt látni, hogy a saját szerkezetes csapatunk is meg tudta mutatni, hogy mire képes. Képesek vagyunk egy ilyen méretű állomást létrehozni határidőre. Ez a jövőre nézve még nagyobb lendületet adott nekünk, hogy bátran merjünk vállalni ilyen és még nagyobb kihívásokat is.„
Mogyorós János, műszaki ellenőr:
„Egy kivitelezés során mindig merülnek fel problémák, ez természetes, de mindent a helyén tudtunk kezelni és gyorsan, zökkenőmentesen meg tudtunk oldani.
Elégedett vagyok a Dryvit Profi munkájával, szép referencia lesz ez a cégnek.”
Az autópálya-mérnökség:
A projekt Fővállalkozója a HÓDÚT Kft-DUNA ASZFALT Kft konzorciuma
Főtervező: PANNON 2010 ZRT., Budapest
Megbízó: Horváth Építőmester Zrt.
Felelős műszaki vezető: Papp Csaba (Dryvit Profi Kft.)
Projektvezető: Csécsei István és Kiss Zoltán (Dryvit Profi Kft.)
Építésvezető: Urbán Sándor és Karika Csaba (Dryvit Profi Kft.)