Hajdúnánáson a Református Egyházközösség megbízásából új, minden sportigényt kielégítő tornateremmel bővítettük a Kőrősi Csoma Sándor Református Gimnáziumot, a Pearl Enterprises Kft-vel közösen.
Az átadó rendezvényt Gacsály Gábor, vezető lelkipásztor nyitotta meg, melyet követően Szólláth Tibor, Hajdúnánás város polgármestere, Dr Tiba István, polgármesteri képviselő, valamint Dér Balázsné Dobi Inci, a gimnázium igazgatója köszöntötte a megjelenteket.
Meghatározó mérföldkő ez a közösség életében, hiszen a helyi gimnázium eddig nem rendelkezett saját tornateremmel. Hála és köszönet illeti az egyházközösséget, hogy elindították ezt a projektet, valamint a kivitelezőket, hogy időben megvalósulhatott ez a terv. Köszönet mindazoknak, akik fizikai munkájukkal és imádságukkal segítették a tornaterem elkészültét – hangzott el a beszédekben.
A pályázat értékelése után Dr Fekte Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökének igehirdetését hallgathattuk meg, amit a tanulók táncos műsora és Szabadi Árpád, esperes záró áldása követett.
A 450 m2-es tornaterem orvosi szobával, gyógytorna szobával és az ezekhez kapcsolódó öltözőkkel, zuhanyzókkal, mosdókkal és kazánházzal is felszerelt, a diákok és a tanárok örömére egyaránt.
FMV: Papp Csaba
Építésvezető: Szabó Attila
Projekt vezető: Koroknai János
Elektromos projektvezető: Szász Attila
Gépész projektvezető: Katona Zoltán