Építéshez, felújításhoz válassza a HUFBAU DP Ker Építőipari- és Barkácsáruházat! (4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 30.)

Ez a templom a találkozások és a megújulás szimbóluma

Többek között ezekkel a gondolatokkal köszöntötte Dr. Papp László, Debrecen polgármestere az Árpád téri templom ünnepélyes átadásán az egybegyűlteket.

IMG_6386

Debrecen és a református egyház hosszú közös múltra tekinthet vissza, melyet ennek az emblematikus templomnak a külső felújítása tovább erősített. Abban minden felszólaló egyetértett, hogy ezt a rendkívüli megújulást tovább kell folytatni és a templom belső tereit is szeretnék renoválni és újragondolni a gyülekezet modernkori igényei szerint. „A templomnak multifunkcionálisnak kell lennie, kell, hogy lelki ereje legyen a belső tartalmának, ettől lesz igazán szép” – mondta Vad Zsigmond, esperes úr. A belső tér megtervezésénél ezeket a szempontokat is figyelembe veszik majd.

IMG_6375

Veres János, lelkipásztor külön örömmel számolt be róla, hogy a felújítást sikerült minden fennakadás és baleset nélkül végigvinni, hálás köszönetet nyilvánítva az állványon dolgozóknak.

A gyülekezet nevében Szilágyi János köszöntötte a kivitelező céget, a Dryvit Profit, köztük Bana László ügyvezető urat, Ványi Zoltán projektvezetőt, Nagy Sándor építésvezetőt és Vári Attila műszaki ellenőrt.

IMG_6390

A felszólalók sorát Bana László ügyvezető úr zárta a következő gondolatokkal: „Mi nem csak egy megbízást, mi szeretetet kaptunk Önöktől, ez nagyon ritka az építőiparban. Megtisztelő és örömteli volt itt dolgozni.„

IMG_6409

Videó az átadóról: 

http://www.dehir.hu/debrecen/a-talalkozasok-szimboluma-lehet-a-jovoben-a-megszepult-debreceni-templom/2017/11/25/

A kész templom teljes pompájában:

templom

Címkék:

Megosztás:

Megosztás:

Facebook
Twitter
LinkedIn