Építéshez, felújításhoz válassza a HUFBAU DP Ker Építőipari- és Barkácsáruházat! (4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 30.)

Örömmunka Dryvit Profi módra

Lassan kirajzolódni látszik az Árpád téri templom régi alakja, melyre ha elkészül, méltán tekinthetünk majd úgy, mint Debrecen egyik ékszerdobozára.

Cégünk számára is különleges ez a felújítás, a történelem egy rég elfeledett darabja elevenedik fel fokozatosan előttünk, magával ragadva tervezőt, festőt és kőművest egyaránt. Talán pont ennek a gyermeki lelkesedésnek köszönhetően a tervezett decemberi átadásnál jóval hamarabb, várhatóan már október második felében megcsodálható lesz a 100 évvel ezelőtti épülethomlokzat.

Tesszük ezt még büszkébben most az 500 éves reformáció és a 450 éve fennálló magyar református egyház ünnepe alkalmából, melyet október 31-én már a templom is teljes pompájában köszönthet.

 

Ők azok, akik a háló mögött szívvel-lélekkel dolgoznak és újraálmodják nekünk a 100 éves homlokzatot:

arpad_teri_templom_2

Továbbá sok munkát köszönhetünk nekik:

Vári Attila, műszaki ellenőr

Szabó János, állványozó

Nádasdi Péter, bádogos

Kovács Ferenc, tetőfedő

Kocsány József, asztalos

 

Íme, a templom jelenlegi fényében:

DJI_00085

DJI_0007_3

DJI_0007_2

DJI_0003

Címkék:

Megosztás:

Megosztás:

Facebook
Twitter
LinkedIn