Építéshez, felújításhoz válassza a HUFBAU DP Ker Építőipari- és Barkácsáruházat! (4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 30.)

A Dryvit Profi Kft kivitelezésében sikeresen megvalósult Mezőtúr tereinek rekonstrukciója

1

Ma már a közösségi élet ugyanolyan fontossággal bír, mint a személyes. A város terei a közösségi lét szimbólumai. Cégünk 2015 nyarán kezdte el Mezőtúr öt terének felújítását, ahol nem csak a térburkolatok, hanem az elektromos hálózat, víz-csatorna hálózat teljes rekonstrukciója megtörtént. A Kossuth téren a járdák, sétányok átépítésén és burkolásán túl egy zenélő, fényelemekkel gazdagított szökőkutat építettünk.

1

Az Erzsébet ligetben kerékpárút épült és dísz tavakat alakítottunk ki. Így a sportkedvelők a városi uszodába akár kerékpárral is érkezhetnek. A Szabadság téren a járdák burkolatát cseréltük le, és korszerű, energiatakarékos közvilágítást építettünk ki. A projekt keretében füvesítést, sövénytelepítést is végeztünk. A Petőfi téri és Múzeum téri térburkolat is megújult.

A projekt irányítói, felelősei:

Felelős műszaki vezető: Papp Csaba

Építésvezető: Sándor Ferenc

Építész projektfelelős: Szép István

Gépész projektvezető: Török Imre

Elektromos projektvezető: Szász Attila

2
Kossuth tér
3
Erzsébet liget „csepptavak” és térburkolat
4
Múzeum tér
5
Szabadság tér

Címkék:

Megosztás:

Címkék:

Facebook
Twitter
LinkedIn

Megosztás:

Facebook
Twitter
LinkedIn