Három hónappal Korábban Költözhetnek az új lakók
A 9353 m2 hasznos alapterületű épületegyüttes első ütemének építése során az alkalmazott technológiák és azok sorrendjének megválasztása, valamint az épületen dolgozók lelkiismeretes munkája együttesen eredményezte, hogy az „A” és „B” lépcsőházak lakói a tervezett határidő előtt Három hónappal hamarabb költözhetnek.
A beruházás második ütemének kivitelezése is jóval a tervezett kezdés előtt elindult, és a tervek szerint halad. Az alapozási munkálatok a napokban elkészülnek, indul a szerkezetépítés. A várható beköltözés is az előzetesen tervezett határidő előtt három hónappal, már 2016 májusában lehetséges.
A Második beruházási ütem elindulásával, lehetőség nyílik arra, hogy az első ütemmel párhuzamosan, pár hónap eltolással a „C” lépcsőház is beköltözhető legyen.
A határidő mellett egyik legfontosabb szempont a minőségi kivitelezés és a minőségi szolgáltatás.