Vidéki hangulat, korszerű ellátás: Újirázi Gondozási központ felújítása és korszerűsítése
Az üzemeltető Önkormányzat a felmerült műszaki, gazdasági és létszámbővítési igényeknek megfelelően, az intézmény bővítését és korszerűsítését tűzte ki célul. Mindez azonban csak akkor látszott megvalósulni, amikor a megfogalmazott igények teljesítéséhez szükséges fedezet biztosítására pályázat jelent meg, és amin sikeresen vettek részt. A meglévő 36 férőhelyes központ bővítéséhez ugyan akkor szükséges volt még a szomszédos ingatlan megvásárlása is, ami a közelmúltban meg is valósult. A feltételek biztosítását közbeszerzés követte, aminek keretében a Dryvit Profi Kft. nyerte el a kivitelezési munkákat.
Az építési munkák július elején el is indulnak, és az előzetes ütemezés szerint októberben fejeződnek be. A tervek szerint a központ 10 férőhellyel bővül, valamin a meglévő épületrészek is megújulnak, megszépülnek. A pályázatnak része továbbá az energetikai korszerűsítés is, aminek keretében az épület egységesen mindenhol szigetelést kap, a nyílászárók korszerű szerkezetekre lesznek cserélve, valamint a fűtési rendszer is korszerűsödik. Ezen kívül megtörténik az elektromos hálózat felújítása, valamint megújuló energiás rendszerek is bekerülnek a kivitelezési feladatok sorába.
Építész tervező: Bánfi Zsolt
Gépészeti tervezés: Varga István
Elektromos tervezés: Újvári István
Projektfelelős: Nagy Zoltán
Elektromos projektvezető: Andirkó Zoltán
Épületgépész projektvezető: Török Imre
Építésvezető: Balla Mihály