Bokrétaavató ünnepséget tartottunk Komádiban

Elérte a legmagasabb pontját a Komádi városában újonnan épülő idősek otthona, amit a városvezetés, az önkormányzat és a Dryvit Profi Kft. egy bokrétaavatóval ünnepelt.

Bulcsu László, a Hajdu-Bihar megyei közgyűlés alelnöke büszkén számolt be róla, hogy az állam és város közös érdeme, hogy ez a beruházás pályázati források nélkül is megvalósulhatott.

Hálásak vagyunk, hogy egy ilyen stabil kivitelező cég áll mögöttünk és Szalóki Mihály, műszaki ellenőrrel együttműködve kiemelten magas színvonalú, a város idős polgárai számára igazán méltó létesítményt és környezetet hoznak létre – fogalmazott beszédében Tóth Ferenc polgármester.

„Egy új épület mindig egy új mérföldkő is egyben, egy új gondolat, az emberi környezet magasabb minőségének kifejezése. Ez a gondolat most itt fogalmazódott meg, és itt válik valóra, tényleges igényeket, élethelyzeteket megválaszolva. Tudásunkkal és lehetőségeinkkel azon dolgozunk, hogy a végeredmény tényleg az új lakók, és környezetük minél teljesebb megelégedettségére szolgáljon.” – Nagy Zoltán, a Dryvit Profi Kft. vállalkozási igazgató helyettese.

Az új idősek otthona egy év alatt épül fel, és 2021 májusában kerül átadásra.

Ilyen lesz az új idősek otthona: 

Projektvezető: Nagy Zoltán

Építésvezető: Erdélyi Attila

Projekt előkészítő: Sándor Nikolett

Gépész projektvezető: Szakállas Gyula

Elektromos projektvezető: Pál Tamás

Műszaki ellenőr: Szalóki Mihály