A párbeszéd asztala

Az Árpád téri Református gyülekezet új programot indított, melynek keretén belül olyan kérdéseket kívánnak boncolgatni, amik a mindennapok során aggasztanak bennünket. Ehhez új embereket is szeretnének megszólítani, így megalkották a párbeszéd asztalát, amit minden hónapban új helyszínre költöztetnek majd. Az asztal korábban az Árpád-téri templomban, majd a városi TV-nél és a Kossuth utcai ifjúsági házban várta a kérdéseket, ebben a hónapban pedig a Dryvit Profi irodájában.

Az általunk feltett kérdéseket a hónap végén dolgozza fel a lelkész és istentisztelet keretén belül igyekszik megadni rájuk a válaszokat.

Az asztalról a Református Egyházközség szavaival:

 A párbeszéd asztala

Kérünk, „húzz egy lapot” és írd le azt a megválaszolatlan kérdést, amely benned van! Olyat, amelyet akkor tennél fel, ha négyszemközt találkozhatnál Istennel! Majd tedd be az egyik fiókba!

Az evangéliumot nem ismerő ó emberben, számos kérdés vetül fel nap, mint nap életünkkel, vagy a világ dolgaival kapcsolatban. Köztük van, amely lelkileg nyomasztó vagy akár csak érthetetlen. Merülhet fel kérdés életről, halálról, betegségről, vizsgákról, családi viszonyokról, vagyonról, jövőről, múltról, sikerről, bukásról, katasztrófákról, csodákról, mondjuk úgy, hogy bármiről. A magyarázatokat önmagunktól csak kreáljuk, melynek neve: teória. A valódi igazságot és választ csak Isten tudja megadni nekünk az Ige által, mely az ő beszéde. Ezt az íróasztalt az Árpád téri Református gyülekezet állította, azzal a céllal, hogy olyan embereket szólítson meg, akik abszolút nem, esetleg otthon önmagukban, egyénileg felállított hitrendszer szerint (v)élik meg vallásosságukat. Az Úrhoz, pedig a mindennapi események pozitív vagy negatív kimenetelétől függően, imádva vagy ököl rázva fordulnak. Az asztal kialakításában a múlt a jelennel találkozik és válik eggyé, így jelképezve, hogy Isten és a Biblia nem múltbéli, történelmi tananyag, íme ő most is párbeszédre hív téged ebben a nagyon is valós pillanatban! Mennyei Atyád épp tesz egy újabb lépést feléd, most te jössz, beszéljétek meg!

A válaszokat a Református lelkipásztorok fogják tolmácsolni, egy Istentisztelet keretében, vagy az alábbi fórumokon:

www.arpadter.reformatus.hu

facebook: Debrecen-Árpád téri Református Egyházközség

asztal