Céginformáció

A Dryvit Profi Kft. 2005-ben alakult, teljes egészében magyar tulajdonú vállalkozásként. Székhelyünk Debrecenben található, amit 2018-ban a Financial Times a Jövő európai városának választott.

Az elmúlt 14 évben végzett munkánkkal megalapoztuk a cégünkről alkotott képet és a Dryvit Profit, mint márkát.

Ezt követően intenzív fejlesztésbe kezdtünk, minek köszönhetően egyre több és nagyobb volumenű projektet tudtunk megvalósítani határidőre, referencia értékkel.

Mára a Dryvit Profi az Astron Buildings Systemmel – Európa legnagyobb acélcsarnok gyártójával – együttműködve világszínvonalú előregyártott acélszerkezetű épületek, parkolóházak tervezését és kivitelezését tudja partnerei számára nyújtani.

A munka iránti alázatunk és elkötelezettségünk, valamint a sokéves, magas szintű szakmai tudás a garancia arra, hogy Ön a legjobb kapja, ha minket választ.

Megrendelőink és a szakmai zsűri munkáinkat, továbbá mind fizikai és mind szellemi dolgozóinkat folyamatos elismerésben részesíti. Cégünk az Opten Kft. minősítése alapján az üzleti élet egyik legmegbízhatóbb szereplője. 2015-ben és 2017-ben pedig építőipari mesterdíjjal tűntettek ki minket Hajdú-Bihar Megyében.

2017-ben cégünk a megbízóink, partnereink és a nagyközönség szavazatai alapján az „Év gazdasági szereplője Debrecenben” címet nyerte el.

Tevékenységeink az építőipar szinte minden ágát lefedik a mélyépítéstől a magasépítésig, és a munkánk nem ér véget az épület átadás-átvételével, komplex épületüzemeltetési szolgáltatás palettánkkal tudjuk garantálni az Ön számára, hogy a közösen létrehozott értéket hosszútávon meg tudjuk őrizni. Az üzemeltetést és karbantartást a DP csoport részeként megalapított DP Global Service Kft. végzi. A legújabb trendeknek megfelelve minden megrendelői igényt teljes körűen ki tudunk szolgálni.

Ezen felül ingatlanfejlesztőként is jelen vagyunk a régióban a DP Leasing Kft égisze alatt.

Hogy miért minket válasszon?

  • Helyismeretünk és a helyi szakemberekből álló kiterjedt partneri hálózatunk
  • Összeszokott, kreatív és hatékony csapatunk
  • Magas minőségű technológiai háttér
  • Megbízhatóság
  • Segítünk Önnek a tervezésben, hogy minél költséghatékonyabban tudja megvalósítani céljait
  • Visszatérő partnereink minket igazolnak

Gazdasági Adatok

grafikonok

Cégadatok:

DRYVIT PROFI Építőipari Szolgáltató Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
4030 Debrecen, Karabély utca 3.
Cégjegyzékszám: 09 09 025799
Adószám: 24880521-2-09

 

Bármilyen felmerülő kérdés estén kérem, keressen minket bizalommal!

Bana László
Ügyvezető-cégtulajdonos

Kövessen minket facebookon

Minősítéseink

A Dryvit Profi Kft. az Opten Kft.

minősítése alapján az üzleti élet egyik

legmegbízhatóbb szereplője

Cégbemutatás

Díjaink

2015 -ben Hajdú Bihar Megyében
a Dryvit Profi Kft. kapta

2017 -ben Hajdú Bihar Megyében
a Dryvit Profi Kft. kapta

A dehir.hu szavazása alapján 2017-ben az év gazdasági szereplője

Tanúsítványaink

Főoldal
Cégbemutató
Híreink
Minőségpolitika
Kapcsolat

Elérhetőségeink:

Dryvit Profi Kft.
Cím: 4030 Debrecen, Karabély u. 3.
Telefon: 06 52/782-994
Fax: 06 52/785-091
Adószám: 24880521-2-09

Email: info@dryvitprofi.hu