Bokrétaavató ünnepséget tartottunk Tiszacsegén

Hamarosan teljesen megújítjuk Tiszacsege városközpontját a „Zöld város kialakítása Tiszacsegén” című projekt keretén belül, melynek részeként – többek közt – egy 450 m2-es szolgáltató csarnokkal gazdagodik a város.

Az épület mostanra szerkezetkész és elérte a legmagasabb pontját, mely apropóján a kivitelező, Dryvit Profi Kft. és a tiszacsegei városvezetés egy közös bokrétaavató ünnepséget tartott.

Szilágyi Sándor polgármester elmondta, hogy az új szolgáltató csarnok mellett – amelynek funkciójáról egyébként a helybéliek dönthetnek majd – megújul a környező tér is, zöld parkokat, kondiparkot, valamint parkolókat is kialakítanak.

A rendezvényt megtisztelte Korbeák György, a Hajdú-Bihar megyei fejlesztési ügynökség vezetője, dr. Bóné Mónika jegyző, Barta Jánosné alpolgármester, Simon Albert, alpolgármester, Bana Józsefné, iskolaigazgató, Bárdos Tiborné, óvodavezető, Kőszegi János, a kommunális szolgáltató vezetője, Ládi Jánosné, a könyvtár megbízott vezetője, továbbá a Katasztrófavédelem hajdúnánási kirendeltsége, a Tiszacsegei Nyugdíjas egyesület, valamint több helyi vállalkozó is.

Tervező: Kótai Csaba

FMV: Papp Csaba

Projektvezető: Koroknai János

Építésvezető: Molnár Péter

Elektromos projektvezető: Prekopcsák Zoltán